Brüsszelben tárgyalnak ma az olajembargóról az EU külügyminiszterei
Tizenkét nap telt el azóta, hogy az Európai Bizottság letette az asztalra az új szankciókat tartalmazó javaslatát.
Tizenkét nap telt el azóta, hogy az Európai Bizottság letette az asztalra az új szankciókat tartalmazó javaslatát.
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága szakértőket hallgatott meg a rendőri erőszak témájában. A szakértői vélemények nem szívderítőek: a kisebbségek tagjait gyakran éri rendőrségi diszkrimináció, és nem is bíznak benne, hogy a hatóságok segítenek, ha bűncselekmény áldozatává válnak.
Zágráb 2019-ben kérte felvételét a közösséghez, januártól pedig csak euróval lehet majd fizetni az adriai nyaralások során.
A brüsszeli lap pénteken azt írta, hogy a magyar makacsság miatt napolhatja el az Oroszország elleni olajembargót az Európai Unió.
Egyes elképzelések szerint a szankciós csomag többi részének bevezetése érdekében Brüsszel hajlandó lehet meghajolni a magyar kormány ellenállása előtt.
A prágai szerző szerint Orbán Viktor szélsőséges ikonná, az illiberális blokk élharcosává lépett elő. Lapszemle.
Az Európai Bizottságnak van elképzelése arról, hogy kellene elkölteni a pénzt, koordinálna is szívesen.
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol és összehangolja a tagállamok fellépését és kapacitásait annak érdekében, hogy Ukrajnából a megtermelt gabonát el lehessen szállítani.
A lengyel kormánypárt hallgatott az Európai Parlamentben, amikor a magyarországi jogállamiságot bírálták. Készül a Delbos–Corfield-jelentés.
Uniós szinten harmonizált jogszabályokat javasol az Európai Bizottság a gyermekekkel szembeni online szexuális visszaélésekkel szemben.
Három uniós tisztviselő szerint a pénzt a REPower uniós stratégia részeként lehetne Budapestre irányítani.
A magyar miniszterelnök korábban nemigen szigetelődött el ilyen mértékben az EU-n belül, ezúttal viszont lecsapott az olajembargó tervére, hogy megmutassa: nem lehet leírni – olvasható a hírportál elemzésében.
Megszületett a döntés arról, hogy az Európai Parlament illegális megfigyeléseket vizsgáló, úgynevezett Pegasus-bizottsága Magyarországra fog látogatni.
Orbán Viktor nem kapott semmilyen ígéretet arra, hogy az EU kifizeti az energiaátállás költségeit, azonban kiderült: Magyarország elvárja, hogy több százmillió dollár értékben jusson majd uniós forrásokhoz erre a célra.
A kormány képviselői részletesen tájékoztatták az Európai Bizottság elnökét a Magyarországot ért hatásokról, s azokról a problémákról, amelyet a szankciós csomag Magyarországnak okozna, egyúttal kérték a szankciós csomag megfontolását.
Az EU-t eddig hallgatólagosan vezető németek kezéből úgy látszik, Macronhoz került a gyeplő.
A francia elnök arról is beszélt, hogy az uniónál egy szélesebb politikai közösséget kellene felépíteni, amibe az EU-val határos demokráciák is szerepet kapnának.
A május 9-i Európa-nap az Európai Unió békéjét és egységét ünnepli. A mostani fontosabb, mint a többi, ugyanis ezen a napon kapják meg az EU vezetői az Európa jövőjéről szóló konferencia nevű kezdeményezés javaslatait. Ez a szövetség eddigi talán legdemokratikusabb javaslatcsomagja, ugyanis teljes mértékben az unió polgárai alkották. Ahogyan sejthettük, a Fidesznek nem tetszik.
Az Európai Bizottság elnöke szerint az európai kontinensre visszatért a háború, Oroszország ismét átrajzolná a térképeket.
A téma az európai energiaellátás biztonsága lesz. Az esemény nem lesz sajtónyilvános, és úgy tudjuk, közös tájékoztatót sem tartanak a felek utána.